Cuento: Rapiña
Por Yolanda Arroyo Pizarro
(fragmento)
Sus gritos superaban los elevados decibeles a los que cualquier ser humano común y corriente estaría acostumbrado, pero no había más gente por los alrededores—todos se hallaban en los diferentes cierres de campaña de los políticos de turno y los que no, observaban los acontecimientos desde sus televisores—, así que la resonancia tan sólo rebotaba en las paredes de la nada, en el espacio vacío que no era lo único que la escuchaba, pero que parecía ser lo único que le respondería. La nada. La nada y sus captores; ellos también recibían el impacto sonoro de aquel grito sobrenatural, descomunal, pero lo ignoraban como quienes se hacen indiferentes ante la angustia, ante la desesperación, ante tanto dolor. La impunidad profanaba las paredes del solitario callejón.
El más viejo de los dos hombres la tenía tomada del cuello, de espaldas a él, mientras el otro le rasgaba la ropa con torpeza. Ella movía la cabeza a diestra y siniestra, a la vez que pataleaba con todas sus fuerzas, y contorneaba el cuerpo como serpiente cascabel. A veces lograba morder a quien la tenía presa de la garganta, únicamente para provocar una bofetada mayor a la anterior, o un tirón de cabello que parecía desnucarla en cada una de las ocasiones.
Történet: Préda
A Yolanda Arroyo Pizarro
(töredék)
Kiáltásai túlléptek az egyszerű, hétköznapi emberi lények által megszokott decibeltartományon, de nem volt több ember a környéken – mindenki az ügyeletes politikusok különféle kampányzáróin tartózkodott, és akik mégsem, azok a tévéképernyők előtt követték figyelemmel az eseményeket –, így aztán a visszhang csakis a semmi falai között cikázott, az üres térben, mely nem az egyetlen hallgatója volt, de úgy tűnt, az egyetlen, amely válaszol is rá. A semmi. A semmi és az ő rabul ejtői; ők is észlelték az emberfölötti, eget verő kiáltás hanghullámainak becsapódását, de nem vettek róla tudomást, mintha hidegen hagyná őket az aggodalom, az elkeseredés, a roppant fájdalom látványa. A büntetlenség meggyalázta az elhagyatott sikátor falait.
A két férfi közül az idősebb hátulról, a nyakánál fogva tartotta a lányt, közben a másik ügyetlenül cibálta róla lefelé a ruhát. A lány jobbra-balra mozgatta a fejét, közben teljes erőből rúgkapált, és csörgőkígyóként tekeregve próbált meg kiszabadulni. Párszor sikerült megharapnia azt, aki a torkánál fogva tartotta, de ezzel nem ért el mást, minthogy az előzőnél is nagyobb pofont kapjon, vagy a haját megrántva szinte lenyakazzák minden egyes alkalommal.
Magyar nyelvű fordítását az antológia: A jövő nem a miénk
Bemutató FIL Guadalajara 2011
Y la traducción literaria :)
ResponderBorrarPréda
"Kiáltásai túlléptek az egyszerű, hétköznapi emberi lények által megszokott decibeltartományon, de nem volt több ember a környéken – mindenki az ügyeletes politikusok különféle kampányzáróin tartózkodott, és akik mégsem, azok a tévéképernyők előtt követték figyelemmel az eseményeket –, így aztán a visszhang csakis a semmi falai között cikázott, az üres térben, mely nem az egyetlen hallgatója volt, de úgy tűnt, az egyetlen, amely válaszol is rá. A semmi. A semmi és az ő rabul ejtői; ők is észlelték az emberfölötti, eget verő kiáltás hanghullámainak becsapódását, de nem vettek róla tudomást, mintha hidegen hagyná őket az aggodalom, az elkeseredés, a roppant fájdalom látványa. A büntetlenség meggyalázta az elhagyatott sikátor falait.
A két férfi közül az idősebb hátulról, a nyakánál fogva tartotta a lányt, közben a másik ügyetlenül cibálta róla lefelé a ruhát. A lány jobbra-balra mozgatta a fejét, közben teljes erőből rúgkapált, és csörgőkígyóként tekeregve próbált meg kiszabadulni. Párszor sikerült megharapnia azt, aki a torkánál fogva tartotta, de ezzel nem ért el mást, minthogy az előzőnél is nagyobb pofont kapjon, vagy a haját megrántva szinte lenyakazzák minden egyes alkalommal."